Kapcsolat

Hajba Eszter - Mi A Manó Lélek Kuckó

Cím: 9700 Szombathely
Telefon: +36 30 650 8370
E-mail: miamanolelekkucko@gmail.com



A "miért sláger"

2023.01.10.

“Aki kíváncsi, hamar megöregszik” tartja a mondás. Micsoda rossz program a szoftverünkben. Hiszen aki kiváncsi, fiatal marad, nyitott és rugalmas!

Ahogy Bödőcs Tibor humorista az egyik előadásában megfogalmazta, a gyerekekben folyamatosan működik a szer, úgy mint a felnőtt Ozora fesztiválozókban. Soha nincs megállás. Kérdeznek, kérdeznek és kérdeznek... :)

Vajon mikor múlik el a kérdezés iránti vágy?

A gyerekeknél óvodáskorban elindul a “miért sláger”.

- Anya, Apa miért? De miért? És azt akkor miért? Miért, miért, miért, miért...?

A “miért sláger” a természetes fejlődési folyamat része, hiszen a gyermek felfedezi, tanulja a környezetét és önmagát. A szülők még igyekeznek gyermekük kíváncsiságát fenntartani (jó esetben), majd a gyermek bekerül a rendszerbe, ahol elvárások és megfelelések sokaságával kell megküzdenie, ahol a hiányosságokon van a hangsúly nem a képességeken és ahol ha kérdezel, akkor kilógsz a sorból. Tehát, a gyermek leszokik a kérdezésről, így a kíváncsiságról, majd a nyitottságról is. Döbbenetes, hogy a 16-17 éves gyerekek nem, hogy tágítani nem merik a komfortzónájukat, de el is bújnak, mert ha kérdeznek, akkor azt erősíti bennük a rendszer, hogy nem elég jók, így irányíthatóvá válnak. Több tinédzserrel beszélgettem, akikben ott a vágy, hogy a kicsi óvodás gyermek kiszabaduljon és elindítsa bennük a “miért slágert”. Én drukkolok nekik!

Igyekezzünk minden kicsi gyerkőcben erősíteni a “miért?” magocskát és a SZÍVtudást! Ha erős az énkép magocska, akkor felnőttkorukban nagyobb az esélye annak, hogy a “miért?” egy örökzöld sláger lesz. Mernek nyitni az univerzum adta lehetőségek felé, és definiálatlanul csodálatos lények lehetnek!

Tanuljunk tőlük!

Szeretettel,

Hajba Eszter

 


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Hajba Eszter - Mi A Manó Lélek Kuckó - Magyar